Ezeket a hibákat kerüljük el költözéskor!

Ezeket a hibákat kerüljük el költözéskor!

A gyakorlatlan költözők sajnos sok hibát elkövethetnek életük első költözése előtt. Az első költözésre sokan már a középiskolai évek előtt sort kerítenek, amikor egy másik városban lévő városba kénytelenek kollégiumba költözni. Noha ide csak a legritkább esetben szoktak bútorokat is magukkal vinni a fiatalok, érdemes jó néhány háztartási berendezést vagy kisebb elektromos eszközt is magunkkal vinni az elkövetkezendő iskolaévekre, amelyek jó szolgálatot tesznek majd két tanítási nap között. 

Sokan azonban már egyből albérletbe költöznek a családi fészekből akár valamilyen felsőfokú tanulmány végzése, akár az első párkapcsolati közös élet megtapasztalása miatt. Ahhoz, hogy ne válhasson káosszá a költözés, érdemes időben előkészülni a nagy napra és ha semmilyen problémát nem szeretnénk véteni, bízhatjuk profi költöztető cégre a holmik be és kipakolását is. Azonban vannak dolgok, amiket a költöztetők nélkül, magunknak kell elintéznünk és nagyon sokan vétünk ilyenkor kisebb-nagyobb hibát, amiket el is kerülhetnénk. 

Így ússzuk meg költséghatékonyan a költözést! 

Azért, hogy biztosan gond nélkül költözzünk el az új lakhelyünkre, érdemes időben szortírozni a dolgainkat és kategóriák vagy szobák szerint felcímkézve, dobozokba gyűjteni a holminkat. Erre azonban nem kötelező pénzt is áldoznunk, tökéletesen megfelelnek a szupermarketekből ingyen beszerezhető, használt dobozok is. Mi pedig feliratozással könnyítsük meg a helyzetünket kipakoláskor és rakodáskor. A ruhákat, takarókat, pokrócokat és függönyöket pedig akár zsákokba is szállíthatjuk. Ezekből pedig a helytakarékosság miatt, szívjuk ki porszívóval, vagy nyomkodjuk ki a levegőt. 

Fontos, hogy felmérjük a szükséges dobozszámot, a rakodó jármű térfogatát, és a lift vagy lépcsőház paramétereit, hogy megtervezhessük melyik bútor, hogyan kerül majd ki az épületből. Az utcán vagy udvaron parkolóhelyet kell előre szereznünk, foglalnunk, ami nagy városokban különösen fontos, ráadásul egyes környékeken a parkolódíjakkal is számolnunk kell majd, mint plusz költség. Ezért ha nem akarunk semmi hibát ejteni költözéskor, érdemes jó előre gondolkodni és mindent megtervezni.